Színes szupervacsora esti gyomorégés nélkül: Buddha-tál

Színes szupervacsora esti gyomorégés nélkül: Buddha-tál

 

Ahogy az összes étkezésnél, úgy a vacsoránál is kiemelten fontos figyelni egyrészt az időzítésre, másrészt pedig az elfogyasztott ételek minőségére és mennyiségére. Tippek és recept.

Buddha-tál borsófalafellel és avokádókrémmel

Nagyon sokan vannak, akik leginkább este, éjszaka szenvednek a gyomorégéstől. Ennek egyik oka maga a lefekvés, hiszen fekvő testhelyzetben a tünetek jelentősen felerősödhetnek. Másrészt pedig sokszor életmódbeli okai vannak – és a legtöbbet talán ezen a téren is tehetünk a nyugodtabb éjszakákért és pihentetőbb alvásért. Érdemes lehet például felülvizsgálni a napközbeni étkezési szokásainkat is. Ha az egész napos rohanásban össze-vissza bekapunk pár falatot, akkor este farkaséhesen könnyebben túlesszük magunkat. Márpedig ez lehet az egyik legfőbb okozója az éjszakai gyomorbántalmaknak. Természetesen az is nagyon fontos, hogy a vacsoránál mi kerül, vagy mi nem kerül a tányérra. A gyomorégés tüneteit megelőzheti vagy csökkentheti, ha este (is).

  • kis adagot fogyasztunk
  • lassan eszünk
  • legalább két órát várunk a fekvő pozícióval
  • 2-3 órával lefekvés előtt már nem eszünk 
  • csökkentjük az ételek zsírosságát, nehézségét  – például olaj helyett sütőben sütünk (húsokat, húsgolyót, falafelt, tócsnikat, zöldségeket, stb.)
  • kerüljük az alkoholos italokat 
  • magas rosttartalmú ételeket fogyasztunk, hiszen ezek segítenek a teltségérzet kialakulásában (azaz csökkenti a túlevés kockázatát) – ilyenek a zöld zöldségek, saláták, teljes kiőrlésű gabonák és hüvelyesek 
  • a magas víztartalmú ételeket részesítjük előnyben, amelyek segíthetnek a gyomorsav csökkentésében (például uborka, zeller)
  • magas antioxidáns-és vitamintartalmú ételekkel rakjuk tele a tányérunkat
Buddha-tál borsófalafellel és avokádókrémmel

Vacsoránál is ügyeljünk arra, hogy kiegyensúlyozott legyen az étkezésünk, azaz a tányéron nagyrészt zöldségek (és kisebb részt gyümölcsök) legyenek, valamint tartalmazzon valamilyen lassan felszívódó szénhidrátforrást és jó zsírforrást is. Ideálisak lehetnek vacsorára a könnyedebb tésztás fogások sok-sok zöldséggel, a hüvelyesekből készülő ételek, a halak (tonhal, lazac) és a tenger gyümölcsei vagy a zsírszegény fehér húsok. A fentieket tökéletesen tudja szemléltetni a napjainkban egyre ismertebbé váló Buddha-tál. Népszerűsége nem véletlen, és bátran érdemes kísérletezni ezzel a koncepcióval: senki nem fog benne csalódni!

 

BUDDHA-TÁL BORSÓFALAFELLEL ÉS AVOKÁDÓKRÉMMEL

 

Az alábbi recept egyrészt tökéletesen szemlélteti azt, hogy hogyan lehet egy színes, tápanyagokban gazdag, ízletes, ugyanakkor kímélő és az egészségünket támogató vacsorát összeállítani. Másrészt pedig az a legjobb benne, hogy az elkészíthető variációk száma végtelen: falafel helyett készülhet húsgolyóval is; feldobhatjuk változatos öntetetekkel, kencékkel (humusz, padlizsánkrém, paprikakrém, stb.), adhatunk hozzá bulgurt, quinoát vagy kuszkuszt is. Egy dologra figyeljünk: legyen minél több szín a tányéron!

Buddha-tál borsófalafellel és avokádókrémmel

Hozzávalók a zöldborsó falafelhez:

  • 250 g főtt csicseriborsó (vagy 1  konzerv)
  • 250 g főtt zöldborsó
  • 2-3 ek görög joghurt
  • 1-2 ek tahini
  • 1 db tojás
  • Só, bors, római kömény
  • Friss zöldfűszerek (petrezselyem, bazsalikom)
  • 2 ek zabpehelyliszt
  • 1 tk sütőpor
  • Opcionális: fokhagymapor – vagy, ha bírja a gyomrunk, akkor 1 gerezd kinyomott fokhagyma
  • 2 avokádó (jó zsírforrás)
  • 2 marék bébispenót
  • 150-200 g joghurt
  • Só, bors
  • Friss zöldfűszerek (petrezselyem, koriander, bazsalikom)
  • Pici olívaolaj
  • Opcionális: pici fokhagymapor

A zöldfűszeres joghurtos öntethez:

  • 1 kis doboz joghurt
  • Só, bors
  • Olívaolaj
  • Friss zöldfűszerek (pl. kapor, petrezselyem, bazsalikom)
  • Opcionális: pici fokhagymapor

A falafel-tál összeállításához:

  • 2 marék madársaláta (vagy bébispenót, rukkola, jégsaláta, salátakeverék)
  • ½ kaliforniai paprika apró kockákra vágva
  • ½ répa lereszelve
  • 1 vékony szelet lilakáposzta apróra vágva/reszelve
  • 1/3 uborka karikákra vágva (a paradicsom és a hagymák kivételével a legtöbb zöldség akár frissen, akár grillezve, sütőben sütve ideális lehet)
Buddha-tál borsófalafellel és avokádókrémmel

Buddha-tál borsófalafellel és avokádókrémmel;

Az alábbi recept egyrészt tökéletesen szemlélteti azt, hogy hogyan lehet egy színes, tápanyagokban gazdag, ízletes, ugyanakkor kímélő és az egészségünket támogató vacsorát összeállítani. Másrészt pedig az a legjobb benne, hogy az elkészíthető variációk száma végtelen: falafel helyett készülhet húsgolyóval is; feldobhatjuk változatos öntetetekkel, kencékkel (humusz, padlizsánkrém, paprikakrém, stb.), adhatunk hozzá bulgurt, quinoát vagy kuszkuszt is. Egy dologra figyeljünk: legyen minél több szín a tányéron!

RECEPTEK

Reggeli quinoatál tükörtojással

REGGELI QUINOATÁL TÜKÖRTOJÁSSAL

Egy tápláló reggelivel nemcsak a napunk indulhat jól, de jól megválasztott alapanyagokkal a gyomorégést is megelőzhetjük.

TÁPLÁLÓ ÉS LAKTATÓ EBÉD: RUKKOLAPESZTÓS CSIRKÉVEL TÖLTÖTT ÉDESBURGONYA

TÁPLÁLÓ ÉS LAKTATÓ EBÉD: RUKKOLAPESZTÓS CSIRKÉVEL TÖLTÖTT ÉDESBURGONYA

Így állítsuk össze a főétkezéseket, ha gyomorégést és az ebéd utáni kómát is szeretnénk elkerülni. Tippek és receptvideó.

ÉDES ÉLET KEVESEBB GYOMORÉGÉSSEL: ÁFONYÁS-GRANOLÁS POHÁRKRÉM

ÉDES ÉLET KEVESEBB GYOMORÉGÉSSEL: ÁFONYÁS-GRANOLÁS POHÁRKRÉM

Refluxos panaszok esetén sem kell lemondanunk a finom desszertektől. Tippek, trükkök és receptvideó!

SZÍNES SZUPERVACSORA ESTI GYOMORÉGÉS NÉLKÜL: BUDDHA-TÁL

SZÍNES SZUPERVACSORA ESTI GYOMORÉGÉS NÉLKÜL: BUDDHA-TÁL

Ahogy az összes étkezésnél, úgy a vacsoránál is kiemelten fontos figyelni egyrészt az időzítésre, másrészt pedig az elfogyasztott ételek minőségére és mennyiségére. Tippek és recept.

KIHAGYHATATLAN KISÉTKEZÉS: KÜLÖNLEGES RÉPÁS MUFFIN DATOLYÁVAL ÉS MOGYORÓVAL

KIHAGYHATATLAN KISÉTKEZÉS: KÜLÖNLEGES RÉPÁS MUFFIN DATOLYÁVAL ÉS MOGYORÓVAL

Tippek és trükkök a tökéletes tízóraikhoz és uzsonnákhoz, amik segíthetnek gyomorégés esetén.

Ismerje meg a
RENNIE TERMÉKEKET

Rennie borsmenta rágótabletta

Rennie® Rágótabletta

A Rennie rágótabletta két természetes eredetű savközömbösítőt: kalcium-karbonátot és magnézium-karbonátot tartalmaz, amelyek a gyomorsavat vízzé és más természetes anyagokká alakítva semlegesítik. Hatásukat közvetlenül a gyomorban fejtik ki, a keletkezett anyagok kiürülnek a szervezetből.

Rennie cukormentes rágótabletta

Rennie® Cukormentes Rágótabletta

A Rennie Cukormentes Rágótabletta a szokásos gyorsasággal és hatásmechanizmussal enyhíti a gyomorégést és a refluxos panaszokat, de cukor nélkül készült azok számára, akiknek szüksége van cukorbevitelük rendszeres ellenőrzésére, vagy életvitelükből adódóan szeretnék kerülni a cukrot a mindennapokban.

Rennie narancs rágótabletta

Rennie® Narancs Rágótabletta

A mentol ízű tabletták frissítő alternatívája a gyomorégés és a refluxos panaszok kezelésére. A gyümölcsös ízű Rennie Narancs ugyanolyan gyors és hatékony megoldást nyújt a panaszokra, mint a Rennie termékcsalád többi tagja.

Mindig olvassa el a betegtájékoztatót. Ha panaszai súlyosak vagy 7 napon túl is fennállnak, konzultáljon orvossal vagy gyógyszerésszel. A gyógyszerek hatással lehetnek a magzat fejlődésére. Ha terhesség alatt gyógyszert szedne, minden esetben beszéljen kezelőorvosával vagy gyógyszerészével.

A Rennie termékcsalád tagjai vény nélkül kapható gyógyszerek. A 2 perces hatáskezdet, 2 tabletta egyidejű bevétele esetén várható.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a
betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg
kezelőorvosát, gyógyszerészét!